|
Közterületen elkövetett jogsértések visszaszorítására készített programok megvalósításának támogatására
A TÁRSSZERVEKKEL EGYÜTTMŰKÖDVE ÖSSZEÁLLÍTOTTA
A SZEGEDI RENDŐRKAPITÁNYSÁG
2007
Az „Együtt Szegedért" című pályázat a Szegedi Rendőrkapitányságnak, mint főpályázónak, valamint Szeged MJV önkormányzatának, a határőrségnek, a városőrségnek, a polgárőrségnek és 3 általános iskolának (Tabán, Alsóvárosi és Szőregi Ált. Isk.) az együttműködésével jött létre. Az önrészből 3 millió forintot az önkormányzat, 650 000,- Forintot pedig a Városőrség biztosított, ehhez nyert a projekt 14 millió forintos támogatási összeget.
A pályázat 3 fő programcsoportja (Iránytű, (Ön)kontroll, Közszolgálatban) számos alább felsorolt alprogramot rejt, melyek komplexen a közterületen elkövetett jogsértések visszaszorítását célozzák. A pilléreket a szociatív helyzetfelmérés alapján dolgoztuk ki közösen.
-
IRÁNYTŰ - azaz Ifjúságvédelem értelmes szabadidő-eltöltés biztosításával
-
-
Nyitott iskola projekt
A legtöbb általános iskola 20:00 órakor kerül bezárásra, a napközis gyerekek felügyeletét 16:30 és 17:00 óra körül fejezik be. Nem ritka az sem, hogy a játszani, sportolni vágyók a tilalom ellenére is bemásznak az iskola udvarára, vagy kibontják annak kerítését, és fociznak, játszanak. Annak, hogy az iskolák nem kínálnak 16:00 óra után semmilyen programot, az az oka, hogy nincs státuszuk, emberük arra, hogy a felügyeletet ellássák. A gyakran a fiatalok oldaláról jelentkező igény (hiszen visszamásznak az iskolába), a szülők által sokszor nem megoldható gyermekfelügyelet, a drágának bizonyuló szakköri és sportolási lehetőségek felvetik a kérdést, miért ne nyithatnánk ki néhány iskolát, miért ne próbálhatnánk meg a bandázó, felügyelet nélkül randalírozó fiatalokat visszacsalogatni vagy bent tartani az iskolákban, számukra értelmes szabadidős elfoglaltságokat és felügyeletet biztosítva.
-
-
Esély az életre!
Az „Esély az életre" című projekt rehabilitációs program fiatalkorú, veszélyeztetett vagy már bűnelkövető fiatalok számára (fk. prostituáltak, zsebesek, graffitisek, garázdák, kábítószer-fogyasztók részére). A pályázati pénzből szeretnénk finanszírozni az érintettek számára, amennyiben lehetséges csoportterápiát, a szabadidős tevékenységet (személyre szabottan) - vonzereje pedig az lenne, hogy a pályázati összeg a projekt elindítását szolgálná, utána pedig megkísérelnénk ezen összeg nélkül fenntarthatóvá tenni szponzorok bevonásával. Ehhez azonban szükség van arra, hogy bizonyíthassuk a program fontosságát, életképességét és hatékonyságát, hiszen a probléma okait feltárva, azt személyre szabottan kezelve lehet csak eredményt elérni.
-
-
Élménypedagógia (csapatépítés, Vadaspark)
Az Élménypedagógia a bűnmegelőzésben projektünk, valamint az egyre gyakrabban jelentkező, kitörni vágyó, de ehhez egyedül nem elég erős fiatalok ébresztettek rá bennünket, hogy a magukra hagyott fiatalokkal nem is sikerül eredményt elérni. Sokszor azért „vesznek" el, mert azok a szabadidős tevékenységek, melyeket a gyermek- és játszóházak, az edzések és a szakkörök jelenthetnének, számukra anyagi okok miatt nem elérhetők. Márpedig tudjuk, hogy a sport, a művészeti tevékenységek, a szakkörök általában fegyelemre, önuralomra nevelnek, addig sem lógnak a fiatalok kétes barátaikkal, és ráadásul az oly fontos örömszerzést is megoldhatják. Éppen ezért fontosnak tartjuk, hogy ezeknek a gyerekeknek tudjunk alternatívát felajánlani. Viszont minden érintett gyerek nem járhat be a rendőrségre tanulni, kézimunkázni, filmet nézni, beszélgetni. A rendőrségnek nem ez a feladata, persze érzi az egyre inkább erre irányuló igényt, viszont megoldás jelenleg nincs. Hiába próbáljuk egyedül megmenteni ezeket a fiatalokat, hiába keressük számukra a megfelelő elfoglaltságot, ez a probléma nem megoldott.
-
(ÖN)KONTROLL, azaz tanuljunk meg együtt élni!
-
-
A szórakozóhelyek köré csoportosuló jogsértések csökkentése
-
A tulajdon elleni közterületen elkövetett jogsértések kezelése
-
Közlekedésrendészeti akciók
-
A város parkolási rendjének helyreállítása
-
A kivilágítatlan biciklisek okozta problémakör csökkentése
-
A környezetvédelmi jogellenes cselekmények csökkentése
-
Esélyegyenlőség biztosítása
-
KÖZSZOLGÁLATBAN - azaz a lakosságbarát rendőrség
-
-
A lakossági igények kielégítését megcélzó fejlesztések
Szeged MJV önkormányzata mindig kiemelkedően támogatta a város rendőrkapitányságának munkáját. Jelen pályázatunkhoz 3 000 000,- Forintot kaptunk kizárólag eszközvásárlásra, mely eszközöket úgy választottuk ki, hogy a közterületen dolgozó rendőrök munkaminőségét, gyorsaságát fokozzuk elősegítve ezzel a lakossági igényeknek történő megfelelést.
A panaszfelvétel és a helyszínelői munka gyorsaságának megnöveléséhez a Szegedi Rendőrkapitányság egy általunk már tesztelt beszédfelismerő rendszer bevezetését tervezi. Minél gyorsabban végzik kollégáink a munkájukat, annál kevesebb a várakozási idő, így a megspórolt időben nem kell kollégákat helyszínbiztosítással lefoglalni, több idő jut a közbiztonság megőrzésére.
Képzések:
-
-
Élménypedagógiás képzés pedagógusoknak és rendőröknek, civil szakembereknek
Magyarországon először a Szegedi Rendőrkapitányság alkalmazta a külföldön már jól bevált élménypedagógiás módszert, melynek lényege, hogy csak az erős személyiségű fiatalok képesek nemet mondani a kábítószerre, az alkoholra és a dohányzásra.
A program célcsoportja a 13-14 éves diákok. Az élménypedagógia módszere szerint megvalósított iskolai bűnmegelőzési program célja az, hogy a diákok az 1 évig tartó munka során megismerjék magukat és társaikat, megkeressék saját értékeiket és erősségeiket, megtanulják értékelni mások munkáját, és mindenek előtt szembesüljenek azzal, hogy az egyes diáktársaik nem érnek kevesebbet pusztán azért, mert mások a félelmeik ill. más dolgokat tudnak. Mindenkinek magának kell megtalálnia miben jó, és hogyan tudja ezeket az értékeket a közösség és a saját érdekében kamatoztatni.
-
-
Rendészeti szakemberek kommunikációs képzése
A rendészet különböző szakembereinek a közrend, közbiztonság, illetve a bűnmegelőzés terén folytatott, a projektben körvonalazott közös munkája nemcsak komoly szakmai felkészültséget, de mindenekelőtt magas fokú kommunikációs készségeket is igényel. Ez egyaránt szükséges az egymással folyó kölcsönös együttműködés minőségének, illetve az állampolgárokkal előforduló kommunikációs helyzetek megoldásának javításához. Kollégáink e készségeinek fejlesztése érdekében felkészítő tréningeket szervezünk. Ezeken először a rendőrség közterületen szolgálatot teljesítő állományát (járőrök), majd pedig a projekt többi résztvevőjét (határőrök, polgárőrök, városőrök, közterület-felügyelők) képezzük.
Bűnmegelőzési kutatás:
-
-
Bűnmegelőzési oktató és felvilágosító munkánk hatékonyságának mérése, és a kapott eredmények felhasználása a jövőben
-
-
Bűnmegelőzési konferencia
Médiakapcsolatok:
-
-
A Prevenciós médiatár fejlesztése kisfilmekkel, társadalmi célú hirdetésekkel
A médiatár tavaly volt 3 éves, jelenleg 23 bűnmegelőzési kisfilm található benne. Maga mögött tudhat számos országos sugárzást a Válaszd a Tudást! sorozatnak, ahol az utolsó néhány epizódot leszámítva minden részt vágatlanul leadtak, sőt egy beszélgetéssel fűszerezve a nézők élő adásban kaphattak hiteles képet az őket fenyegető egyes, sajnos népszerű bűncselekménytípusokról és azok megelőzési módjaikról. Minden tag kapcsolatot épített ki a helyi kábeltelevíziós társaságokkal, hogy az illetékességi területén élőkhöz eljuttassa a kisfilmeket.
Sikerként könyveltük el, hogy a kereskedelmi televíziók, főképpen az RTL Klub szívesen használja a kisfilmek schnittjeit híradós bűnmegelőzési mondanivaló illusztrálására. Bár ezt csak az RTL Klub Szegedi Irodája tette eddig, ill. 1 alkalommal az ORFK nyilatkozatát színesítették vágóképként kisfilmünkkel. Ez azt mutatja, hogy a helyi személyes kapcsolatok nagyon fontosak, mert ezek hozhatnak eredményt. A kereskedelmi televíziók hír- és szenzációéhségét azonban nem lehet ilyen hosszúságú kisfilmekkel kielégíteni, a drága műsoridőt nem szánják erre.
Éppen azért régi, kb. 2 éves álmunk, hogy kihasználva a törvény adta lehetőségeket Társadalmi célú hirdetéseket készítsünk.
-
-
Média-díj - mely média szakemberek bűnmegelőzést propagáló munkájának elismeréssel történő motivációjára irányul
|